Az eltökéltségért, a deklarált célokért máris jár egy hatalmas gratula és egy óriási pacsi: gratula, pacsi, köszönet.
Bonyodalmasabb a helyzet, beleértve az én helyzetemet is, ha a régi/új helyszín feltámadásának eseményére, a megújult, újra nyitott Galéria Jazz Klub sorozatnyitó bemutatójára kell reflektálni. “Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”, mondta Wittgenstein, majd csöndbe burkolta gondolatait.
És lehet-e, szabad-e, megkockáztatnám, kell-e beszélni a szerelemről?  Kénytelen leszek.
Hertelendi Amanda és Kalácska Gábor első közös kiállítása itt, a Galéria galériáján: két szerelmes ifjú tanúságtétele. Innen a szó ha bennszakad, akkor is elmondtunk mindent, de nem, nem szakad benn, mert tudniuk kell, milyen utak és módok, személyes utak és egyéni módok vezettek az első közös bemutatóig.
Tudniuk kell arról, hogy Amanda a Budapesti Kommunikációs Főiskola művészeti stúdiumának animáció szakos növendékeként dolgozik önnön személyiségének feltárásán, makacs, helyenként riasztó és riadalmas őszinteséggel, egyenességgel vágja a képünkbe, mit képünkbe, pofánkba: tessék, nézd, ez vagyok én, ez is én vagyok. Mélyre ás maga magában, tanulmányainak, helyzetgyakorlatainak, olykor szinte színházi akciókat idéző dokumentumainak legfőbb jellemzője ez a kegyetlen és kegyelettelen nyíltság. Ha most itt lenne Antonin Artaud mester, gonoszul és hetykén, de igaza kétségtelen tudatában mosolyogna biztosan.
Tudniuk kell továbbá arról is, hogy Kalácska Gábor a Képzőművészeti Egyetem hallgatója látványtervezés szakon, alapítója és egyik oszlopa a Skicc Csoportnak, díszleteket és jelmezeket is tervez. Ha például látták a Bartók Kamaraszínházban A Pál utcai fiúk adaptációját, ott a díszletért felelt – méghozzá egyszerre egyszerű és remek multifunkciós térképző eszközök alkalmazásával –, de ha megnézik majd Brad Pitt zombifilmjét, tudják, amelyik forgatása előtt a fegyverek annyi fejtörést okoztak az éber hatóságoknak és a még éberebb magyar náciknak, na, ott meg a jelmezek öregítése volt a feladata. Halkan jegyzem, szép feladat: öregíts jelmezt, ifjú barátom, mondta Brad Pitt, és szája szegletében felsejlett Antonin Artaud mosolya.
A két fiatal találkozott, a két fiatal egymásba szeretett, és ez, az egymásba szeretés a szótlan és mondhatatlan tényen túl váratlan hozadékkal is szolgált-Inspiráló erői, múzsái lettek egymásnak. Innentől idézni fogok, mert – váratlanul – megleptek egy rövid szöveggel is a képek mellé. Pár szép, kegyetlenül és kegyelettelenül egyenes és elgondolkodtató mondatot kaptam és adhatok át önöknek, kedves hölgyeim és tisztelt uraim itt, a ‘feléd’ című kiállítás megnyitóján arról, hogy ők hogyan gondolják ezt az egészet: a helyzetet, benne magukkal, a közös utat, az egymásra utalásokat, a reflexiókat, a kimondható, szavakba ölthető tényezőket – és a kimondhatatlant.
Tessék:
“Csak az önmegismerés ébreszthet rá bennünket arra, hogy figyeljünk a világ apró rezdüléseire. Létünk, énünk és tudatunk felfedezése által, és mindezek megkérdőjelezése révén hasonló gondolatokat szőhetünk egymásba, amelyek így már minket tesznek önmagunkká – a másik felünkkel pedig így válhatunk teljessé. Gondolataink egybemosódása, érzéseink kiélesedése rávezethet minket egy olyan csoda megtapasztalásához, amelynek az érzékelése nyomán eljuthatunk egymás megismeréséhez is. Magunkra találunk egymásban, közös hangjaink és jövőképeink sorsszerűen fonódtak és fonódnak össze, s az alkotás oltárán váltak lelki harmóniává, gyógyítva minket, felfedve és feledtetve mindazt, amit eddig elnyomtunk magunkban. Valóban érdemes lenne megpróbálni meglátni, amit eddig csupán néztünk: együtt hiszünk abban, hogy minden egyes részlet magában hordozza az egységet, aminek a segítségével mi is képesek leszünk új világok teremtésére. Nem falakat szeretnénk építeni, hanem utakat, egymás felé – feléd.”
Aki ezek után azt mondja, hogy a szerelem vak, azt csapják szájba azonnal egy szívlapáttal – köszönöm a figyelmet!

(Elhangzott Hertelendi Amanda és Kalácska Gábor ‘feléd’ című, első közös kiállításán; a bemutató anyagát december 9-ig láthatják a Galéria Jazz Klub vendégei!)

Pitypangok pitymallatkor

Annak ellenére, hogy már felnőttként kezdett alkotni, Szigeti László megdöbbentően, mondhatnám, pimaszul, vagy akár úgy is illethetném, pofátlanul fiatal ember. Nem képzett festőművész – ha van még olyan, hogy képzett, és ha van még olyan, hogy festőművész –, de büszke arra, hogy fontos szakmai fortélyokat, műhelytikokat lesett el Kováts Borbála festőművésznőtől a Budai Rajziskolában. Itt jegyezném meg gyorsan, én még ilyen fiatal embert ilyen akkurátus műgonddal vásznat feszíteni, alapozni, előkészíteni nem láttam – Szigeti László alapos és alázatos alkotó, ezt jól jegyezzük meg; feltétlenül és mindenek előtt tiszteli az anyagot.
Hadd engedjek meg egy óvatos jóslatot: ez a szakmai megalapozottság, elhivatottság még nagyon, de nagyon jól jöhet a jövőben. A másik fontos momentum – mármint nekem fontos és nekem momentum –, hogy Szigeti László dunaújvárosi alkotó: itt tanult, itt cseperedett, még a felsőfokú tanulmányait is itt kezdte, bár saját bevallása szerint az a másfél év inkább szenvedés volt a kohómérnök szakon, mint jeles és jelentős stúdium – ekkor még nyoma sincs a művészi huzalmaknak; egyszerűen hagyta az egészet.
És meg sem állt Angliáig.

Szerencsés ember

Anglia fontos állomás, van egy sanda gyanúm, hogy a kiállítás címének egyik olvasata, iránya és célja is egyben, de még mindig nem kanyarodnék a lényegre, csak megjegyzem, itt, Angliában érett meg Szigeti Lászlóban az ihlet annyira, hogy művészi tehetsége kibontásába fogjon. Tíz éve fest, megszállott konoksággal, tíz éve dolgozik az anyaggal, a vászonnal, az akrillal, olajjal, ecsettel. Tíz éve küzd – ahogy képei is tanúsítják, szelíd és szerény álláspontom szerint leginkább önmagával.
Szigeti László sokféle, és ebből fakadóan a Szigeti László alkotta kép is sokféle: sokirányú, sokrétű, sok nézőpontú. Itt merész és harsány. Ott visszafogott. Itt színes kavalkád, már-már giccsbe hajlóan reflektál a múlt századi képalkotási tradíció és metódus vad, expresszív, önfelszabadító, érzékien és zabolázatlanul gyönyörködtető munkáira. Dekoratív és lehengerlő, fiatalos és kendőzetlen. Aztán vannak a programvers-szerű munkák, kottázható, rímbe szedhető tartalmakkal, ismerős alakok és alakzatok sokszínű, izgalmas, váratlan, mi több, esetenként egyenesen szürreális tobzódásai. És vannak a kedvenceim, az absztrakt látomások, amelyek új és új utakra csábítanak, új és új lehetőségeket villantanak fel, új és új megoldásokkal kecsegtetnek – e művekben Szigeti László, vagy inkább nevezzük már nevén, Szigeti Laci önszuggesztiós tréningjeinek eredményei öltenek testet, formát. Van, ahol tájképbe rejtve, van, ahol portréba csomagolva, mindig, de újra és újra, mindig élesen felvillantva a nagy kérdéspárt: mit tud az anyag és mit tudok kezdeni én az anyaggal?

Vissza a nagy történetekhez

Szigeti Laci a kísérletezés, a próbálkozás grádicsait koptatja – szerencsés ember; ettől szerencsés ember. Visszatér oda, ahová mindig is vágyott, az alkotás csöndes gyönyöréhez vagy éppen felvillanyozó extázisához – vissza, vissza a gyerekkorba. Feküdni mezőn pitymallatkor pitypangot bámulva, közel hajolni a világhoz, megvizsgálni, körbejárni, felfedezni, látni, amit látni lehet, meg néha látni azt is, amit nem lehet látni.
Megérkeztünk, tisztelt vendégek, itt a lényeg: a Return, a Visszatérés nemcsak cím, de a kiállítás fontos vezérmotívuma is. Minimum kettő, de inkább három olvasattal. Az egyik természetesen a már említett lokális momentum: Szigeti László önálló kiállítással most tér vissza először Dunaújvárosba. A második olvasat, és egyben lehetséges opció: Anglia, újra. A kiállítás angol címe, az angolul jegyzett és szignózott művek világosan jelzik a szándékot és az irányt – az meg a jövő nagy titka, sikerül-e valóra váltani a nagyszabású terveket.
És végül a harmadik, számomra legfontosabb és legtartalmasabb, legtöbb nagy kérdést magában foglaló, új és új értelmezési horizontot nyitó magyarázat – amely a már idézett mentális program, a már jelzett autoszuggesztiós tréning céljaként és eredményeként nyerhet kontúrt. Körülbelül és nagyon sarkítva így írható le: visszatérek művészként a nagy témákhoz, a világ nagy történeteihez, a genezishez, a biblikus motívumokhoz, a természethez, a jazzhez, a nőkhöz. Világot építek – magamnak, tudva, hogy a világ olyan, amilyennek én látom, megismerem, értelmezem. Ha még nem is találtam meg, de keresem, konok elszántsággal kutatom azt a modellt, programot és metódust, nota bene stílust, amely révén a világ az enyém: számomra értelmezhető, általam megfogható, közreműködésemmel írható le.
Visszatérés – önmagamhoz. Drukkolok és őszintén bízom benne, hogy sikerül – kérem, tekintsék meg a visszatérés képeit! Köszönöm a figyelmet!

(Elhangzott Szigeti László kiállításának megnyitóján a Széchenyi gimnáziumban; a Return című gyűjteményt november 25-ig láthatják a Szivacs Galéria vendégei.)

A döntések részletes összegzését majd nyomatja a hivatalos honlap, lássunk néhány olyan elemet, ami még most, napok múltán is sajgó fájdalomra, de legalább összerezzenésre ad okot, ha a múlt csütörtöki közgyűlésre gondolok.

“Magas ívből legyint”

Immár nemcsak az ellenzéki alakulatok ármánykodása, de egyenesen egy névtelen feljelentés is foglalkozik a városgazdálkodás ügyes és bajos dolgaival, legalábbis erről számolt be Cserna Gábor polgármester a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata nyomán – a gyanú hűtlen kezelés, epedve várjuk az eredményeket. A bajos ügyek sorában említette a gázmotoros erőművek tulajdonlásának kérdéskörét Pintét Tamás, kiemelve, hogy a városi cégek vezetése “gazdálkodása és garázdálkodása során rendre hülyének nézi” a városvezetést. A politikai impotencia vádját visszautasította Cserna Gábor, ám akár Freud-i elszólásnak is tételezhetjük, hogy válaszában elismerte: a cégvezetők egy része “magas ívből legyint” a városérdekre.
A Jobbik-Fidesz párharc után sem csökkent az oknyomozó indulat, Pintér Attila azt nehezményezte, egyébként okkal, hogy ellenzéki képviselőként három hónap alatt sem kapott érdemi választ a Dunanett Kft. gazdálkodását firtató kérdésre. (Fontos és platformfüggetlen tényező, hogy a polgármester válaszában szintén nehezményezte az elmaradást.)

Milliárdok, százezrek, búcsú

A téma érdekes momentuma volt – jóval később –, hogy a gépkocsihasználatot vizsgáló, egyébként megszavazott javaslat kapcsán szót kért/kapott Szabó József, a DVG Zrt. akkor még hivatalban lévő elnöke, és ő is mondott egy, sőt több cifrát. Egyrészt kiemelte, hogy a város anyagi helyzete nem jó, mi több, még annál is rosszabb, másfelől több hónapos fizetési elmaradások tényét erősítette meg, végül még arról is beszélt, hogy a döntéshozók a néhány milliós tételek feletti árgus vizsgálódások mellett jóval nagyobb tételek felett siklanak el – “ha meglesznek a milliárdok, akkor már meg lehet és meg is kell fogni a százezreket”.
Zárójel helyett: a fenti megnyilatkozás egyúttal Szabó doktor közgyűlési búcsúbeszédének is tételezhető: a város történetének több évtizedén átívelő hatalmi berendezkedés emblematikus figuráját zárt ülésen távolította el a vagyongazdálkodási cégcsoport éléről a közgyűlési többség. Született más döntés is: mint egyedüli részvényes, a DVG Zrt minden vezető munkatársának a kinevezésének a jogkörét magához vonta az alapító okirat módosításával, majd egyidejűleg ezzel a döntéssel, az igazgatóság korábbi – a tagok által választott – elnökét visszahívta az igazgatóság tagjai közül, és helyére új igazgatósági elnököt választott: Oszlánczi Tiborné került a felelős pozícióba. Egyúttal a társaság cégjegyzése a továbbiakban az igazgatóság elnökének és a vezérigazgatónak az együttes aláírásával történik, valamint arról is döntött a közgyűlés, hogy a vezérigazgató munkaviszonyának a megszűnését követő időre, vagyis január 1-jétől egy újabb pályázatot ír ki a vezérigazgatói munkakör betöltésére.
Összeállításunkat az alkalomhoz illó magyar muzsikákkal illusztráljuk – az egész közgyűlés hangulatához passzoló katasztrofista, elgondolkodtató, szomorkás nótákkal az underground/alter/folklorista szcénából. Máris itt a Zaj!

Gazdálkodás még

Szintén a gazdálkodásra fókuszált – az eredmények mellett kazalnyi problémát felemlítve – Szepesi Attila gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester, miután Szabó Zsolt is kifejtette a városi cégek gazdálkodásának reformjára vonatkozó javaslatait; az LMP-s politikus szerint a jelenlegi modell ötlettelen és fenntarthatatlan, s bár éppen ezt kívánta cáfolni, végül is éppen ezt erősítette a városvezető is. Szepesi szerint jelentős eredmény, hogy a polgármester helyén nem csődbiztos ül, mint ahogy az is, hogy nem omlott össze a rázós nyári hónapok ínsége nyomán az önkormányzat gazdálkodása.
Ugyanakkor az alpolgármester is abszurd példaként említette, hogy az egyik város cég felszámolási eljárást kezdeményezett egy másikkal szemben – hogy melyik két cégről van szó, azt a DO nyomatékos kérésére sem árulta el Szepesi Attila, végül Cserna Gábor mondta ki a döntő szót, nem kívánnak nyilatkozni. A polgármester álláspontunk szerint tényszerűen megsértette a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, még érvényben lévő törvény 19. paragrafusának első bekezdését, tételesen azt a passzust, miszerint: “Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan – köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.” (Kiemelések tőlem – Öcaline.)
A jogszabály – 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról – elérhető az Adatvédelmi Biztos weboldalán, minden további érvelés helyett: itt olvasható.
De vissza az alpolgármesteri szólamhoz: szintén Szepesi Attila felszólalásából vált napnál is világosabbá, hogy új fejezete kezdődik a Dunaújvárosi Élményfürdő-sagában, miszerint a nagymedencéből már leengedték a vizet, október 1-jén a tulajdonos pénzintézet bezárja a fürdőt, addig gondoskodni kell a gyógyászat átköltöztetéséről (a jelenlegi felállás szerint a Szent Pantaleon Kórház központi épülete ad otthont – hosszú évek “körtánca” után: újra – a rendeléseknek, leszámítva a vízgyógyászatot, aminek a sorsa még bizonytalan).

Vendéglátó, kocsma(kul)túra

Külön fejezetet érdemelt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola ügye – a polgármesteri összegzés szerint szintén feljelentésbe torkollhat, hogy az 1996-ban PHARE-támogatásból berendezett Fészek Tanétterem helyén lepukkant bázist találtak az önkormányzati intézménnyé visszavett középiskola vezetői az átadás-átvételkor, az iskola újbóli berendezése is nagy nehézségekbe ütközött. Szerény emlékezetünk szerint ekkor került a DO-tudósító jegyzetfüzetébe a Vad Fruttik egyik dalcíme – nem is sejtve, hogy a Béke presszó szövege szinte önbeteljesítő jóslatként csenghet a fülünkben később:

Merthogy ezt követően csapott össze – szigorúan verbálisan persze – Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester és Kismoni László, az apropót egy június 9-én (!!!) kelt levél szolgáltatta, a problémát a Bercsényi utcai presszó nyitva tartási rendje. Röpködtek a vádak és viszontvádak, hol van és hol nincs melegkonyha, valóságos kocsma- és gasztrokulturális körút állomásain adózhatott a hallgató a test gyönyöreinek (és persze óhatatlanul az eszembe villant újra a babgulyásos Béke-jubileum összes finom falata, a kapcsolódó könyvbemutató emlékezetes  pillanataival együtt), a többit sajnos ismerjük: rosszullét, infarktus, és ezúton is őszintén jobbulást.
A közgyűlés egyébként végül mégis engedett a negyvennyolcból, összesen negyvenhét kérdésben hozott döntést – fájó és figyelmeztető, hogy mégis az ügyes bajokra, bajos ügyekre kell emlékezzünk. Jöhet egy búsuló a végére.

Szomorú, gyönyörű – mint az élet.

Kedves vendégek, s mindenek előtt tisztelt ifjú alkotók!

Nehéz és hálátlan, továbbmegyek, pokoli feladat a tanév első napján egy iskolában bármit is mondani, akármit, ami túlmutat az őszinte és megrendült sajnálaton, és hiányzik belőle a szikrája is a maró gúnynak, miszerint nesztek, kedves diákság és kedves kollégák, így múlik el a világ, és benne kivált a nyár dicsősége, nagyra tárul az iskola és vele a munka törhetetlen várának kapuja, vége a kései fekvéseknek és a délelőtti szundiknak, a fesztiváloknak és az utazásoknak, a szépséges és céltalan léhaságoknak, a balatoni vagy a Duna-parti, minősített esetben a tengeri naplementék őrjítő luxusának, jövő nyárig kicsi, észrevétlen megszakításokkal konyec filma, taposómalom, felhőkakukkvár, szopóroller.
Tovább tetézi a bajomat, hogy a feladat jellegéből fakadóan kényszeresen és kötelező jelleggel a nyárról leszek kénytelen beszélni. Nem utalni, nem átvitt értelemben, nem a metaforák vagy egyéb jellemző és jellegzetes trópusok szintjén. Nyári tárlat előtt állunk, nyári feladatok és nyári témák, nyári színek és nyári megoldások, süt és süvölt a képekből a nyár szépsége, a kánikula észvesztő tombolása és a vízparti csöndek őrjítő, finom gyönyöre. Ha közel hajolunk a képek egynémelyikéhez, érezzük a víz szagát, és ez nem duma, tudom, hogy érezhetjük, és azzal, hogy most beszélek róla, már érzem is, mély és természetes illat, páradús, ingerlő, a mélyzöldek opálos ragyogása éppen úgy benne van ebben az illatban, mint a szitakötők villámló surrogása vagy az ódon aranyból mély vörösbe váltó árnyalat, mielőtt eljön az este.
A kiállításnak is otthont adó Rudas alkalmazott grafika szakos növendékeinek népes csapata, közel harminc ifjú alkotó tette tiszteletét az idén először Dömsödön, a ráckevei Duna-ág mélybíbor csöndjében rendezett táborban. A feladatok és a feladatok megoldása, a szakmai jellemzők taglalása helyett, az úgynevezett jobb agyféltekés rajzolás zsibbasztó koncentrációt és agresszív, notórius, szakadatlan figyelmet követelő metódusának meg az akvarellek önfeledt, játékos, plein air lebegésének elemzését is merész kanyarral kerülve hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy mit adott, mit adhatott ez a tábor a csapatnak együtt és remény szerint a csapat tagjainak külön-külön is. Süt és süvölt a képekből, hogy az alkotás itt, pontosabban ott, a ráckevei Duna-ág mélybíbor csöndjében: öröm volt. Autoszuggesztiós tréning, önfeltérképezés az önkifejezés előtt, mellett, alkalmanként és megengedően helyett is. És még: a közös munka, a közös munkálkodás örömének elementáris élménye is volt, lehetett – több kép született Erdély Miklós és Mauer Dóra legendás játékos gyakorlata nyomán, ahol a kihívás, a feladat, a cél éppen az önálló szempontok alárendelése és megosztása, a saját látványvilágok és fantáziák feladása, vagy legalább megzabolázása. Ahol az én, én, én helyébe belép a mi, meg néha a ti, meg néha az ők. Ahol az én szempontjai helyett előbb csak megjelennek, aztán dominálnak is más szempontok – a mi, a ti és az ők mélységei és magasságai. Ahol közösség születik, születhet, született.
Kamaszkorom legszebb iskolai elfoglaltsága a színpad volt, Közép Oskolás Színpad, ez volt a neve, kedves hallgatók és aranyos mindenki, röviden KOSZ, egy olyan világban, ami mérhetetlenül tisztának és folttalannak hazudta magát. A KOSZ volt az ellenpólus, a szabadság, a lázadás, a szókimondás és egyáltalán, a kimondhatóság helye, ahol megtanultam, megtanulhattam, hogy a tiszta, kendőzetlen beszéd: kincs, ami – van. És most, egészen pontosan tegnap, amikor szépen és apróra végigballagtam a kiállítás képei között, úgy éreztem, hogy ott, Dömsödön, a ráckevei Duna-ág óarany naplementéiben is lett egy közösség, csapat, banda, majdnem mindegy is, hogyan nevezzük, amelyikhez tartozni jó.
Kincs, ami van. És a nagyszerű és még annál is sokkal szebb élményeken túl leginkább ezért fog el a sárga irigység, és a nagyszerű és még annál is sokkal szebb élmények emlékei mellett ez az, amire okkal és joggal lehetnek büszkék a táborlakók – kivétel nélkül mindenki.
Magunknak, irigy és értetlen, avatatlan és beavatatlan kívülállóknak meg mi mást kívánhatnék – nézzük, nézzék meg együtt a dömsödi tábor képeit, hajoljanak oda az akvarellekhez, szívják be bátran és boldogan a dunai nyár illatát!

(Elhangzott a kiállítás mai megnyitóján – a tárlattal bő egy héten át, szeptember 9-ig várják az érdeklődőket a Rudas középiskolában.)

Kezdjük máris egy pontosítással: tévesen írtuk közgyűlési előzetesünkben, hogy ez lesz a nyár előtti utolsó nekifutás, nem, nem, két hét múlva még lesz egy ülés, így a jó.

Hosszú futásodra

A napirend tisztázása – kiment a Dunaferr SE elnökségébe delegálandó személyekről, valamint a kórházi vagyonkezeléssel kapcsolatos javaslat – után a közelgő időközi választás okán félig-meddig érthető módon kampányszagú megnyilatkozások tarkították az első felvonást. Pintér Tamás a stratégiai munkacsoportból történt kimaradás okán a pártérdek vezérelte MSZP vádjával rukkolt ki, Pintér Attila a DVG-nél indított vizsgálat eredményeit firtatta, Szabó Zsolt a munkacsoport átalakítására tett javaslatot, mondván, a szakértői oldal meglehetősen alulreprezentált a testületben. A labdát Szepesi Attila rövid, velős válasszal csapta le – "most már dolgozni kéne, és nem hagyni, hogy a város gazdasági helyzete tovább romoljon –, mellékszál, egy hasonló mondatért pár hónappal ezelőtt Gombos "Dejólmegmondtam" István humán alpolgármester bárki fejébe agycenzúra-chip beültetését javasolta volna. (Mindebből következően viszont: van remény.)
Durvítsunk zenét.

Kismoni László kérdésére válaszolva – a Zöld Rendelő saga új fejezete kapcsán – szintén a gazdasági alpolgármester fejtette ki, hogy két hét haladékot kapott az áramszolgáltatótól a társasházban ragadt orvosok közössége. Magyarul: két héten át nem kell attól félni, hogy egy közepesen fejletlen és durva törzsi villongásoktól sújtott belső-afrikai mikrorégió szintjére süllyed egy városrész egészségügyi alapellátása. Mindezek nyomán arra is van remény, hogy a már említett, két hét múlva esedékes közgyűlésre a költözések révén hosszú távon is megnyugtató megoldás születik.
És még mindig visszatekintés: Gombos István humán alpolgármester a Családi hétvége szervezőinek mondott köszönetet, kiemelve, soha még ilyen nagyszerű program nem kerekedett, mint idén (update: az érintett ma délelőtt joggal hívta fel a szerző figyelmét arra, hogy nem szólt az összeálítás egy másik jogos felvetésről – a humán alpolgármester a sporttámogatások rendszere kapcsán említette, hogy a város a létesítményfenntartás terén bizony mindmáig jelentős tételt áldoz a város sportjára, azt viszont illúzió volna elvárni, hogy rendszeres apanázst biztsítson a csapatsportágakat működtető magánvállalkozásoknak). De vissza a hétvégére: a későbbi vádak, miszerint rosszindulatú, hamis, megalapozatlan és igaztalan tartalmakkal lassítanánk a Fülkeforradalom győzelmének mindent elsöprő árját, itt tennénk fel nagyon halkan a kérdést, maradt-e asztal, s ha igen, hány a Parázs Varázsra; a választ a szerk@dunaujvaros.com címre várjuk, köszönettel. Merthogy ilyen vádakból is kijutott, tételesen most a Dunaújvárosi Hírlap mellett a DO is megemlíttetett, és mivel tanácskozási jog híján nem adódott lehetőség a helyszínen válaszolni Cserna Gábor polgármesternek, hát megejteném most, hogy aztán egy csinos betyárromantikus mókakacagással nyalja meg a jókedv lángnyelve a Holdat.

Tisztelt polgármester úr, kedves Gábor!

Tévedni tetszettél, amikor azt állítottad, hogy a Dunaújváros Online műhelye rosszindulatúan, ellenségesen, a város érdekeivel szemben szolgáltat tartalmat. Természetesen nem vagyunk, sosem voltunk és soha nem is leszünk tévedhetetlenek, de kínos gonddal ügyeltünk és ügyelünk arra, hogy az úgynevezett érzékeny információinkat (vagyis bármely olyan adatot, tényt, aminek nyilvánosságra kerülése érdeksérelemmel járhat) csakis ellenőrzött formában közöljünk. Az, hogy ellenőrzött információink esetenként érdeksérelemmel járnak, természetes dolog, a demokratikus sajtó fontos attribútuma. És egyúttal a demokrácia fontos pillére az a kontroll-szerep is, amely bizonyos jogosítványokat ad e szakma művelői kezébe. Nem véletlen, hogy az angolszász tradícióban a watchdog, vagyis az őrkutya kifejezéssel illetik a munkájukat következetesen végző oknyomozó újságírókat. Nem véletlen, hogy e szerepnek legalább az esélye benne foglaltatik a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben, amelynek egy passzusát most idemásolom, mert fontos, megkerülhetetlenül fontos, hogy tudd és tudja mindenki, milyen alapvetések irányítják a mi munkánkat. Íme, a 19. paragrafus első bekezdése:
"Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan – köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását."
Nem véletlen továbbá, hogy a szabad sajtó – amelynek ünnepén jó évtizeddel ezelőtt még te magad is gyakori vendég voltál a Pintes Pince szabad asztalánál, emlékszel? – magyarországi alapdokumentuma, a márciusi ifjak 12 pontja közül az első (nem a második, nem az utolsó, az első!!!) így hangzik:
"Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését."
És sajnos azt sem tartom véletlennek, hogy ezen alapértéket az utóbbi időben rendre megkérdőjelezed olyan esetekben, amikor az téged vagy a pártodat, az általad és általatok képviselt hatalmat és/vagy annak gyakorlását veszi a sajtó górcső alá. És ez még mindig nem volna baj. Tévedni tetszettél, hát istenem, ilyenek vagyunk, emberek, esendők. A baj ott kezdődik, hogy a tévedést arroganciával, hatalmi gőggel és sértettséggel tetézted – őszinte és mély sajnálatomra nem először. Arra, hogy egy vitában nagy nyilvánosság előtt cinikusnak nevezz egy nálad idősebb hölgyet, köztiszteletben álló pedagógust, elismert értelmiségit, József Attila-díjas írót, akitől semmi sem áll távolabb a cinizmusnál, szerintem nincs mentség, ez, már megbocsáss, a macskajancsi-attitűd. Az, hogy előbb – joggal – kéred városvezetőként a képviselőket és a közgyűlési teremben ülőket csendre és a minimális fegyelmi normák betartására, ám ezt követően te magad vidáman trécselsz, miközben egy képviselő hozzád beszél, a nettó kettős mérce alkalmazása. Az, hogy te egy minden szempontból elhibázott és később visszavont döntés korabeli kritikáját a személyed elleni támadásnak veszed, miközben egy félmondattal kvázi lehülyézed egy képviselőtársad, megengedhetetlen. És végül az, hogy az óvatos figyelmeztetést és a (te is tudod, most mire gondolok) jó szándékú intelmet sandaságnak, minősített esetben politikai célú támadásnak veszed, nos, az: paranoia.
Hadd legyek annyira bizalmas most, hogy felidézem: először Almási Zsolt polgármesterrel volt komoly vitám a nyilvánosság előtt (táncosaink, Bálint Péter és Kovács Zoltán kategóriagyőzelme után a "Ki mit tud?"-on). Néhai dr. Kovács Pál polgármesterről sajnálatos és elhatalmasodó betegsége idején A Hírlap hasábjain szintén az én tollamból jelent meg – még fideszbérenc koromban persze – az a publicisztika, amelynek első mondata a tiszta beszéd jegyében így hangzott: "Dr. Kovács Pálnak mennie kell." Korrekt, de roppant távolságtartó viszonyban voltam utódjával, dr. Kálmán Andrással, akinek közvetlen hatalmi környezetében azonban folyamatosan voltak olyan személyiségek, akik nem egy pohár vízben, hanem egy H2O molekulában meg tudtak volna fojtani. És? Itt vagyok. És: ha valami váratlan és visszavonhatatlan nem következik be, itt leszek még egy ideig, igen, igen, még utánad is, tisztelt polgármester úr, kedves Gábor. (Pulzus 67, vérnyomás 110/68.)
Őszinte leszek: nem érdekelt, hogy egy-egy városvezető mennyire kedvel, esetleg viseltetik velem szemben izzó gyűlölettel. Most sem érdekel, nem szempont, egészen egyszerűen eltörpül az olvasói/böngészői visszajelzések tükrében. De városlakóként, felelős értelmiségiként és radikális lokálpatriótaként kikérem magamnak a feltételezést, miszerint bármikor is a város érdekeivel szemben írtam vagy tettem volna; bármit is. Én sem gondolok, én sem merészelek hasonlót feltételezni rólad.
A betyárromantika jegyében szóljon a mjúzik!

Így döntöttek

Az összes döntést most nem vésnénk ide – több ingatlanügyben, valamint több beszámoló terén pro forma határozatokat hozott a közgyűlés –, fontos személyügyi döntések születtek viszont az oktatásügy terepén. A Móra iskola vezetője Alpekné Major Valéria, a Petőfi iskola igazgatója Rideg István lett/maradt, az Arany iskola élére Garai Zsuzsanna került, míg a Dózsa iskola igazgatójává Tóth Gyögynét választották. Tizennyolc első osztály indulhat jövőre a város általános iskoláiban, a Rudas igazgatói pályázatán Szemenyei István lett a befutó.
Megszavazták a képviselők az időközi választás költségeinek kiegészítését, érdekes – és gesztusértékű – javaslattal támogatták a Penteléért Alapítványt: a "B" verzió futott be azzal a kiegészítéssel, hogy a "D"-ben szereplő egyik tételt, négy határon túli diák táborozásának költségeit a Fidesz-frakció tagjai dobják össze. Átment a Móra, a Petőfi és a Szórád iskolák TÁMOP-os pályázatának előfinanszírozását célzó javaslat, szintén támogatta a közgyűlés az Acélhíd Alapítvány támogatás-felhasználási javaslatát. "Szakítani kell a gyakorlattal!" – ismét Szepesi Attila fogalmazott meg velős igazságot a 20 százalékos árrést produkáló vállalkozási piramis kapcsán (zöldterület-gondozás, lobtalanítás), miközben Szabó Zsolt úgynevezett zöld közmunka program kidolgozását szorgalmazta, míg Tóth Kálmán az anomáliák megszüntetésére meghívásos pályázat kidolgozását javasolta.
Villámgyors döntések után a DVG és az önkormányzat tartozásrendezése kapcsán torpant meg újra a közgyűlési gépezet, a gazdasági alpolgármester ismét ijesztő adatokkal rukkolt elő a vitában: ezek szerint az önkormányzat a DVCSH felé mintegy 800, a DVG irányába 8-900 milliós tartozást halmozott fel. Kiegészítésekkel támogatta a testület a városi önkormányzat és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat között kötendő – közbiztonsági és köztisztasági feladatok ellátására vonatkozó – megállapodás megkötését célzó előterjesztést: alapfeltételként jelent meg a közbiztonság vonalán a büntetlen előélet (a rendelkezést szerencsére felpuhították a köztisztasági feladatellátás terén), valamint kijelölték a téma kapcsolattartóit is: a város részéről Sztankovics László civil koordinátor, a CKÖ képviseletében Hosszú János elnök képviseli a szervezeteket.
Hallgassunk hallgatót!

Az igazi csemegék a végére maradtak, miután átment a pénzügyi terv, az Erste Bankkal kötött, az önkormányzati forrásfelhasználást célzó javaslat, s az is eldőlt, hogy a TISZK-ben Kiss András képviseli majd az önkormányzatot.
"Bort iszik és vizet prédikál" – nem kocsmakulturális fejtegetés, hanem a Kortárs Művészeti Intézet működése, működtetése tárgyában benyújtott interpelláció keretében hangzott el Szabó Zsolt képviselőtől annak kapcsán, hogy a polgármester jubileumi díszbeszédében a város meghatározó kulturális intézményei közé sorolta a jelenleg fennmaradásáért küzdő nemzetközi hírű bázist. A hasábjainkon is hírvert HELP-akció töretlenül folytatódik, pár adattal mi is szolgálhatunk: az intézmény vezetőjétől, Deák Nórától kapott tájékoztató szerint idén 16 millió forinttal szerepel a KMI a város költségvetésében – a főszám annak fényében érdekes, hogy már 2001-ben (!!!) is ennél több, 16,3 millió volt az önkormányzati támogatás. A megítélt összegből eddig 4,6 milliót utalt át a város, miközben a programok finanszírozására idén már eddig is több mint 16 millió forint pályázati támogatást nyert az intézmény. Szintén: eddig. És erre, rosszindulatúan persze, de makacsul a tények talaján állva csak ki kell jelentenünk: szégyen, gyalázat. Tegyünk még hozzá egy tényezőt: a magyar törvények kizárják a közalapítványokat a működtetési célú pályázatokból – éppen annak okán, mert deklaráltan állami, önkormányzati feladatellátásra hozta őket létre az állam, az önkormányzat, a fenntartó.
És még mindig nem volt vége: a zárt ülésen hozott egyetlen személyi vonatkozású döntés – a Dunaferr középiskola igazgatója Csapó Gábor lett – után pont került az élményfürdő-ügy végére is. Hosszas tárgyalások, egyezkedések után kompromisszumos javaslat született: a fürdő folyamatos működésének kötelme mellett az üzemeltetői jogot a CIB gyakorolja. Az önkormányzati többség egyértelműen örvendetes fejleményként tételezte a megállapodást – mondván, ugyan szeptemberig havi 6 millió forinttal hozzá kell járulnia a büdzsének az üzemeltetéshez, valamint át kell adni a napozó megnövelt területét is az új gazdának, de középtávon mégis csak a költségvetést ellehetetlenítő ballaszttól szabadult meg a város. És aki most azt hiszi, kitesszük a végére a "Pancsoló kislány"-t, hát téved – inkább mintegy hét teljes percig eltereljük a saját figyelmünket:

Kámbekk, hölgyeim és uraim, drága böngészők és aranyos mindenki, újra itt, közgyűlési beszámolónkból most sem hiányozhat a kuplerájozás és a virtuális város felemlegetése – egy blogár hallomásai, újra, hadd szóljon.

Kezdjük egy méretes meakulpával, és egy rövid magyarázattal: igen, igen, azért nem jelentkeztünk eddig, mert csak unalmas és hosszú túrákról tudtunk volna semmiségeket mondani, azt meg minek.

Az e-mail kora

A múlt csütörtöki közgyűlés viszont felért egy megvilágosodással: immár nem vitás, kell egy felület, amelyik rendre tükröt, esetenként görbe tükröt tart a döntéshozók elé. Volt ugyanis minden, mint a csáti búcsúban (ahol, ugye, kistarisznya, bugylibicska, jézuska, géppuska), mindenekelőtt végre: viták. Meg szókimondások, csodák csodájára nem pusztán ellenzéki térfélről. Rákérdezések, mi lesz a Papírgyári úti kiürített hajléktalanszálló épületének a sorsa, miért nincsenek fönn a tételes közgyűlési jegyzőkönyvek a hivatalos honlapon, látható-e a Zöld Rendelő eredeti szerződése, satöbbi. És válaszok, korrekten itt (igen, pótolják a jegyzőkönyveket, ígérte egy esetben azonnal Cserna Gábor polgármester), hebehurgyán ott, meggondolatlanul amott. Az például szerintünk már nem érv, hogy mi volt négy és nyolc éve, vitaalapnak egy várostörténeti konferencián még csak-csak, de egy ellenzéki felvetés nyomán elégtelen válasz, hogy tetszettek volna szociálisan érzékenyek lenni nyolc éve – egyszerűen abból a tényből fakadóan, hogy most most van, és csak az én szekrényem mélyén lapul felfújható időkapu, dr. Dorkota főpolgármester  vezérszónok/képviselő szekrényének mélyén viszont nem. Az viszont jó, hogy rákérdeztek az élményfürdőben érvényes bérleti díjakra (Pintér Attila), felhívták az újak figyelmét a képviselők betekintési jogára (dr. Dorkota), és külön tetszett, hogy ugyanő (dr. Dorkota) egy gondolatfutamában hangsúlyozta, hogy az "e-mail korában" mennyire zűr és gáz, ha ólomlábakon cammog az adminisztráció, információ.
Széljegyzet, tessék dödögésnek venni: az meg íbergáz, hogy a korábban normális szöveges tartalmakat PDF-be szerkesztett képként postázza a hivatal: tessék bátran megpróbálni bármit is betűhíven idézni ebből  – ugye, ugye. A képlet a következő: a Városházán valaki begépeli, más valaki konvertálja, aztán küldik, és mi újra nekilátunk gépelgetni, persze környezettudatosan monitorról monitorra, tökölődve. Pár perces melóból így lesz órákon át tartó agybaj. Apropó, ismerik a viccet:
- Az egyik füleden bemegy, a másikon kijön, mégis a fejedben marad – mi az?
- …?
- Csákány.

Menetrendi mutatványok

A tervezett 7,2 helyett 5,3 százalékos emelést javasolt a bölcsődei tarifák esetében Kismoni László, mondván, semmi sem indokolja  a nagyobb mérvű drágítást, a többség simán megszavazta, mint ahogy egy lépéssel később az élelmezési normák 8,3 százalékos emelését is – igaz, itt legalább az utóbbi hónapok legdögösebb vitája bontakozott a kérdés kapcsán. "Akkora kupleráj van a városban, hogy csak na" – dobott magas labdát dr. Dorkota az ellenzéki térfélre, "a jelenlegi többség ötödik éve vezeti a város", tromfolt Pintér Attila, a rekontrát a polgármester mondta be ("négy évig aláírási joguk sem volt az akkori ellenzék városvezetőinek"), a szubkontrát isméd dr. Dorkota, amikor belevágott a Dunaferr elkótyavetyélése című végtelen és történelmietlen történetbe, ami úgy kezdődik, hogy "Mi lett volna, ha…" És most nem zene, hanem mese, magyar, nép:

Az emelés eredeti mértékét végül csont nélkül megszavazta a közgyűlési többség.
Logikátlan és ésszerűtlen tervezetnek aposztrofálta a következő, az építési szabályzat módosítását célzó javaslatot a napirendhez meghívott vendégként hozzászóló Hévízi László, el sem áruljuk, mi lett a mese vége. (Dehogynem: átment, mint a pinty.) Szintén megszavazta a közgyűlés a Civil Ház Közalapítvány, a civil egyesületek, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda egy építménybe költöztetését a testület – az MMK lett a kiszemelt bázis –, ennek kapcsán kettő apró megjegyzés kívánkozik ide. Egyfelől folyamatosan és nagyon, de nem kicsit nagyon, hanem nagyon-nagyon kell figyelni a csoportok, kiemelten pedig a fogyatékkal élő társaink életkörülményeinek javítását célzó csoportok különleges érzékenységére (igen, nekem egymindegy, hol jutok be a házba, nekik ki kell alakítani egy rendes bejáratot, történetesen hátul, hogy senki és még véletlenül se mondhassa, hogy a hátsó ajtón somfordálhatnak be). Aztán: jó és biztos költséghatékony megoldás az egy akolba terelés, de tekintettel kellene és illene lenni arra is, hogy bizony több – jellemzően időskorúakból szerveződött – öntevékeny kör, klub, csoport kialakított és belakott egy számára kedvessé vált helyet: hogy is fogalmazzunk nagyon finoman, nem illő az önkéntesség elvét sutba dobva őket is bekényszeríteni a közösbe.
A kérdés tárgyalása kapcsán Dorkota Lajos tudtunkkal először vázolta a közgyűlési többség kényszerű megszorításainak menetrendjét – de legalább idei is eljutottunk végre, valahára: december 16-án a Polgármesteri Hivatal átalakítása (értsd: karcsúsítása) lesz napirenden, januárban és februárban az önkormányzati intézmények összevonása következik – az elvek és szempontok terén egyelőre sok a találgatás, a fő csapásirány minden bizonnyal a takarékosság lesz, ennek nyomán viszont roppant demagóg módon nem hallgathatjuk el a tényt, hogy városvezetőnk javadalmazása egyben a polgármesteri szféra fizetési plafonja is, igaz, csak valamivel, de több a havi fixe, mint Budapest főpolgármesterének. (Cserna Gábor polgármesternek október 3-i hatállyal 708.000 Ft/hó összegű illetményt, valamint illetménye 30 százalékának megfelelő összegű költségátalányt szavaztak meg a képviselők anno, Tarlós István esetében a főpolgármester illetménye havi 671 550 forint – fillérre annyi, mint Demszky Gáboré volt –, ezen túl 201 465 forint költségtérítést állapítottak meg számára.) Amikor a csődhelyzet elkerüléséről lesz szó, akkor egy finom mellékzöngeként ezt is tessék figyelembe venni. Nem az összeg, a gesztusérték miatt.

Villámsebesen

A napirendek tárgyalására mindezek mellett jórészt a gyorsaság – ergo előkészítettség – volt jellemző, hogy ne csak mindig fikázzak, a sok-sok villámigen közepette őszinte reményeim szerint csak én hallottam rosszul, hogy valaki azt találta mondani, hogy az oktatási rendszer miatt adósodott el a város önkormányzata (ezen az alapon foghatták volna a rigókra is, vagy a rókákra). Eldőlt, hogy a TISZK-be két főt – Gombos István humán és az ülés során feltűnően sokszor fájdalmas arcot vágó Tóth László gazdasági alpolgármestert – delegálják, s eldőlt az is, hogy az ISD Dunaferr Zrt. és a Hankook összesen egymilliós felajánlása, valamint az önkormányzat 2 milliós apanázsnövelése révén összesen 6 millió forintos támogatás jut az Adventi Randevú idei programsorozatára (és még nyitott a felajánlások lehetősége – igazán nem akarnék beleszólni, nehéz is lenne lemenedzselni, de talán már jövőre érdemes megpróbálni az "Egy cég ajándékoz egy produkciót!" elvén összehozni a bulit, hátha találunk egy krőzust, aki iderántaná az AC/DC-t végre – de addig hallgassuk, hogyan lesz a nyűtt vonóból Both (oppardon):

A rendezvénysorozat feletti nagy és önfeledt örömködés (LESZ!), valamint jogos aggodalom (de miből?) közepette újabb tételmondat hangzott el – "ha nem kapunk a banktól, csőd" –, emellett dr. Dorkota bon mot-ja telibe találta a tudósítók karzatán ülő blogárt a virtuális városról: ez nekünk már régen megvan/megvolt, ugyebár.
Kőkemény és feszes sorozat keretében döntöttek többek között a Dunaferr SE-nek nyújtott 50 milliós támogatás sorsáról, több soron módosították a rendezési tervet, az I. számú Rendelőintézet terén is megnyugtató megoldás született, és sikerrel torpedózták meg az egyik áruházlánc új egységének betelepülési tervét az evangélikus templom mellé – köztünk szólva ezért nagy-nagy piros pont jár a döntéshozóknak, platformfüggetlenül. Szintén eldőlt, hogy nem kíván élni az önkormányzat a Zöld Rendelő Társasházban a felkínált vásárlási joggal – egyelőre biztos eredmény még nincs az országos sajtóvisszhangot is kiváltott ügyben, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy már felsejlenek az orvosokat és betegeket egyaránt megnyugtató megoldás körvonalai; reménykedjünk.
Mindegy, honnan, mindegy, miből, de megoldást kell találni az átmeneti segély – a nyugdíjasoknak juttatandó 5000 forintos karácsonyi ajándék – biztosítására, adta ki a verdiktet a polgármester, csodálkoztunk volna, ha nem megy át az idevágó javaslat. (A rászorultsági alap logikájának is van létjogosultsága, aláírjuk, de szerintünk meg igazi bravúr volt eljutni a nyugdíjas korig a Mi Hazánkban, úgyhogy sok-sok minden másra biztosan, de erre meg biztosan nem sajnálnánk a lét.) Köszönet Gáspár Lászlónak, a városfejlesztési nonprofit zrt., valamint a Vasmű út 41. Irodaház Kft. élére Sági Péter került, végül annyi módosítással, hogy megbízatása egy évre szól, majd a többi önkormányzati céghez hasonlóan pályáztatják a posztot. (A többi önkormányzati – vagy többségi – cég vezetőiről, illetve az fb-tagokról végül zárt ülésen döntöttek.)
Zúzós programnak indult a 42-es napirend, többször emlegették korábban is a város likviditási helyzetével foglalkozó kérdést, végül viszonylag simán átment a téma – pedig a helyzet súlyos: a 3,5 milliárdos kötvénypénz és a 2 milliárdos fejlesztési hitel mellett fontos adalék lehet, hogy megrendült a banki bizalom az önkormányzat felé. Az elfogadott döntés viszont – erre külön is kitért dr. Schepp Zoltán szakértő – megalapozhatják a strukturális változtatásokra irányuló, érdemi racionalizálást eredményező döntéseket (igaz, ugyanő azt is kifejtette, hogy "az elmúlt két évben a város elfelejtett reagálni a világgazdasági válság hatásaira"). Egy újabb tételmondat, de hányszor fogalmaztunk már meg hasonlókat: "a város kezdjen el végre gazdálkodni azzal, amije van." (Az "amije van" jelsor alatt most kéretik nem csak tételes/forintosítható vagyonelemeket érteni: alapos gyanúnk szerint a lehetőségek, esélyek megragadása legalább  ilyen fontos tényező ebben a képletben.)
Mielőtt viszont a nagy nekibuzdulásban elkezdtünk volna gazdálkodni mindazzal, amink van, visszarántott minket a rögvaló: előbb a Média Invest mantráján tekertek újabbat a döntéshozók – vannak még örök és megbonthatatlan barátságok –, majd a Dunanett Kft. tartozásai és az idei hóeltakarítás, síkosságmentesítés kérdései kerültek terítékre. Ha azt mondjuk, baj van, semmit sem mondtunk: amennyiben nem változik gyökeresen a helyzet, még a telephelyről sem tudnak kiállni a hóeltakarítók, arról nem is szólva, hogy a sót is mi csenjük majd a konyhából –, úgyhogy csak reménykedhetünk, hogy:
a. Mikes téved itt
b. mégis találnak forrást az elkeserítő helyzet orvoslására.
Harmadik eshetőség is van persze: szopóroller helyett szopószánra pattanhatunk a hét végén, és megyünk egy városkört, óvatosan.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek! Szeretettel köszöntöm önöket a Skicc Csoport kiállításának megnyitóján – a gyerekek után nehéz megszólalni, azaz megszólalni még csak-csak, de érvényeset mondani bajos. De nem lehetetlen, annyit megér, hogy megpróbáljam.

"Akár az egyenesek. Egyetlen pontban, egyetlen pillanatra metszik egymást a tér végtelenjében. S aztán haladnak tovább kiszabott útjukon, soha vissza nem térve. De ez a pont és az a pillanat örökre meghatározza őket."

Ámulás, bámulat

     John Willard Young mondataival egy könyv, egy számomra fontos könyv mottójaként találkoztam először, Békés Pál második kisregénye, a Szerelmem, útközben elején, még a régi, útraváltós és szerelemtüzes években, ez is fontos. A Skicc Csoporttal meg a Skicc Csoport megalakulása előtt találkoztam, 2008-ban volt szerencsém megnyitni Pats József, vagy nevezzük nevén, Putyi kiállítását Keszthelyen – akkor és ott futottam és ültem először a csoport alapítói közül többekkel, és elámultam. Ámulatom azóta is töretlen: hölgyeim és uraim, a Skicc Csoportot csupa fiatal, méghozzá szemtelenül fiatal ember alkotja, és ez, a pimaszulfiatalság mint tényező, ott rejlik a névválasztásban is. A skicc ugyanis csak első olvasatra jelent vázlatot, még nem kész művet, felszínkapirgálást: mint mindig, na jó, többnyire, most is van egy második olvasat, amikor a kifejezés átfordul, nekikészülődést, elszánást és lendületet kezd jelenteni, az alkotásnak azt az örömteli, mi több, érzéki és szavakkal olykor leírhatatlan fázisát, ami gyakran fontosabb a végeredménynél, a végterméknél, a műnél. Mint az egyenes, ha elindul; amikor fejben már kész, amikor az izomtónusokban már benne rejlik és sejlik a vége – és akkor készül egy skicc, amiben ott feszül, háborog, rejtezik és ragyog a majdani nagy munka, vagy legalábbis a majdani nagy munka ígérete. De vissza, vissza a fiatalsághoz: a fiatalság sem életkori sajátosság a Skicc Csoport tagjai esetében, a többség persze valóban pimaszul és szemtelenül fiatal, de vannak, akik megmaradtak, úgy maradtak, fiatalnak, nevek említése nélkül is tudjuk, tudhatjuk, kiről szól ez a mese – és hadd ne leplezzem le őket most, de hadd mondjak nekik külön is köszönetet azért, mert megmutatták: így is lehet, megmaradni.

Sokfélék sokan

A Skicc Csoport másik jellemzője – aki nem hiszi, majd a kiállítás megtekintése után elhiszi biztos – a sokféleség: inspirációk és felkészültségi szintek, műfajok, eljárások, témák tobzódása, itt egy merész ötlet, hopp, ott egy plasztikus ívelés, van, aki bátran váltogatja ezt is, azt is, tájképet fest egy szorongatóan szép térélményből, de előtte kibont egy mély és eksztatikus víziót. Van, aki most kezdte. Akad, aki még tanulja, többen már befejezték. Képzősök. Munka után munkálkodók.

Sokfélék, sokféle egyenes, sokféle egyenes ember. A Skicc Csoport egyik, számomra egyformán örömteli és már-már felfoghatatlan jellemzője a tömegesség: sok és sokféle fiatal ember, együtt, sokfélét csinál. (Fontos zárójeles megjegyzés: az meg aztán már tényleg a plafon, a meghaladhatatlan, amikor a Skicc tagjai elkezdenek együtt egy munkán dolgozni, közös nagy pannót az ovisoknak például, állatos, bogaras-pillangós, növényes és vízivilágos munkát Kulcsra máskor. Amikor tehát az épp az előbb említett különutas megoldások sora, a sokféleség gyönyöre elkezd egy irányba tartani, egy céllá nemesülni – gyanús, hogy éppen ezek a szép, bonyolultnak mindazonáltal csak nagy-nagy túlzással nevezhető vállalások lesznek idővel a csoport alapműveivé. Már csak azért is, mert ezeket senki nem csaphatja a hóna alá végül, nem viheti el, haza – ezek a művek itt nem is láthatók, csak a szülőhelyükön, a Duna-parti óvodában meg Kulcson. Az alkotóknak is csupán az emlékeikben élnek. Zárójel bezárva.)

Gondolj a nyárral!

Van még egy fontos tényező, Putyi mondta, ki ne felejtsem, hát nem is: hogy tehát itt és most egy nyári, kulcsi alkotótábor művei dominálnak, na nem mind, de a többség akkor és ott készült, és most mindenki gondoljon egy kicsit valamit, amikor azt a szót hallja, hogy nyár.

Ugye, milyen szép? Nekem a nyár most egy kis fekvés a zöldben némi perzseléssel, bogárkafigyelés, és közben tenni azt, amit legeslegjobban szeretnék mostanság: semmit. Másnak más a nyár most, forró szelek, bőrpír, rövidgatyesz, hosszúlépés abból az isteni rozéból, sok, sok, sok nyár, de mind szép. Nyári tárlatot télen megnyitni jó.
Van még egy fontos, ezt nem mondta Putyi, de belevettem, beleszőttem, ide a végére, rojtnak vagy bojtnak, kinek mi tetszik: a tárlat anyagát, a sokfélséget, a változatosságot, a markáns különbségeket elfigyelve rájöttem, hogy a Skicc Csoport esetében nem is mindig a munka, a mű, az alkotás (mint tárgy, végeredmény) fontos, hanem a munka, a működés, az alkotás – mint cselekvés. És van még valami: hogy közben épül és szépül, és gazdagodik és gyarapodik a csapat is ám. Hogy megszületik, ahogy egyszer-egyszer papíron, vásznon, kőben, fában valami, ami még nem volt: az autonóm, helyenként radikálisan autonóm személyiségek egyszer csak egy közösség tagjaiként is definiálják magukat, és ez a közösség idővel életre kap, megerősödik: a bevezetőben említett találkozások, metszéspontok örökre meghatározzák a jellegét. Ha tudnak róla a közösség alkotói, tagjai, ha sem. Ha tesznek érte vagy éppen ellene, ha sem.
Idézettel kezdtem, idézettel fejezem be – az egyik Skicc-tag, Kalácska Ágnes vetette papírra a tavalyi kulcsi alkotótábor kapcsán, és előre szólok, rímel az első idézetre. Így szól:
"Vannak dolgok az ember életében, amik örökre megmaradnak. Amik értelmet adnak, és értéket képviselnek ebben a változó világban. Amikor azt teszed, amit tenni akarsz. Értékes emberekkel együtt, távol a mindennapoktól Ilyenkor úgy érzed, végre szabadon fellélegezhetsz."
Induljanak el a Skicc Csoport öröknyarába, lélegezzenek mélyeket, szabadon. Köszönöm a figyelmet!

(Elhangzott a Skicc Csoport kiállításának megnyitóján ma délután az MMK Kassák Galériában.)

A korábban tervezett kettő helyett három napirendről tárgyalt az önkormányzat a rendkívüli közgyűlésen tegnap: a költségvetési koncepció határozatát elutasították a képviselők, átment viszont az idei büdzsé harmadik negyedéves tájékoztatója, és megemelik az önrészt a pályázati úton történő kórházi SBO-fejlesztéshez.

A határozat elfogadhatatlan, de a többségi oldalt képviselő dr. Dorkota Lajos városfejlesztési alpolgármester szerint határidőre lesz elfogadott büdzsénk, és garanciát vállalnak arra is, hogy lehetőségeikhez képest működtetni fogják a várost – ezzel a felemás végeredménnyel álltak föl a képviselők a közgyűlési kerekasztaltól tegnap délelőtt a Városházán, miután azárt két másik napirendre végül egyöntetű áldásukat adták. Mi mással köríthetnénk ma: Hollywoodoo

Elvonási tünetek

De lássuk a részleteket: a korábban tervezett két téma helyett három került terítékre a tegnapi rendkívüli közgyűlésen, miután a határidők miatti halaszthatatlanság okán dr. Kálmán András polgármester beterjesztette a Szent Pantaleon Kórház pályázati úton történő SBO-fejlesztése kapcsán javaslatát az önrész növelésére.
Elsőként persze a "nagy falat", vagyis a 2010-es büdzsé – hasábjainkon már cincált – koncepciója került terítékre: elsőként a polgármester vázolta röviden büdzsé irányvonalait, kiemelve, hogy csúcsot dönt a tervezett bevételi és kiadási oldal különbsége, jelentős hiánnyal vég neki a város a következő esztendőnek. Nehéz év vár a városra – legalábbis költségvetési színtéren –, de a polgármester szerint a tervezett fejlesztések, a pályázati úton felkutatandó források némiképp enyhíthetnek a szorító helyzeten. A tervezett fejlesztések között említette a város első embere az új hajléktalanszálló kialakítását, a sürgősségi osztály felújítása, valamint a városközpont rehabilitációját, amihez további 500 millió forint, pályázati úton megszerezhető támogatási összegre van kilátás.
Más tónusban fogalmazott Pochner László: a civil képviselő kiemelte, hogy nem támogatja a koncepciót, amely álláspontja szerint a rövidtávú érdekek diadalának egyenes következménye. Pochner László hangsúlyozta, miközben folyamatosan csökkennek a bevételek, a büdzsé most is jelentős tételekkel segít kérdéses megtérülésű programokat – az egyenesen érthetetlen a képviselő szerint, milyen alapon juthat bármely újonnan alakult társaság 100 milliós működési forráshoz anélkül, hogy korábban bizonyította volna a forrás jogosságát. A képviselő emellett hangsúlyozta: a jelenlegi számok tükrében esély sincs arra, hogy az élményfürdő előnytelen lízingdíjait kompenzálják, sőt, a működési költségekkel együtt évi 590 milliós tételként könyvelhetjük el a beruházást. Mivel erről eléggé korán szóltunk anno – még az első kapavágások előtt figyelmeztettünk a financiális veszélyekre, anno egy kockáz lap és egy toll segített a matekpélda megoldásában,  mást is kívánhatnánk még, mint tizet:

 
Kismoni László a társadalmi kapcsolatok bizottsága képviseletében két javaslattal élt: az újtelepi Civil Ház működtetésére 20 millió forintot javasolt – ehhez csatakozott Gombos István, a kulturális bizottság elnöke is –, míg a POFOSZ helyi szervezete számára az "elmaradt sor" helyére 300 ezer forintos támogatást terjesztett elő.
Komoly és nehéz év lesz a 2010-es, jelentős elvonásokkal mind a normatívák, mind az iparűzési adóbevételek terén, ismételte meg a téma kapcsán már abszolvált fideszes tájékoztatón vázolt prognózist dr. Dorkota Lajos. A Fidesz képviseletében megszólaló városvezető szerint a működést érintő elvonások, illetve elmaradások mértéke elérhető az egymilliárd forintos mértéket is, ráadásul a költségvetésen kívüli tételek is csődbe vihetik a várost, fogalmazott, utalva az egészségügyi szférát, tételesen a Szent Pantaleon Kórházat érintő elvonásokra. A "nyilvánvaló csődfenyegetettség" ellenére is lesz költségvetés, ígérte ugyanakkor a városfejlesztési alpolgármester, aki szerint sürgetően rendezni kell azt a kérdést, hogy a környékbeli települések lakói a városi intézményhálózat szolgáltatásait használják, de nem járulnak hozzá a finanszírozáshoz (az oktatás és az egészségügy területén jelentős a "használat" mértéke). Mindezek nyomán a fideszes politikus kijelentette: 2011-re aktuálissá válhat a jelenlegi, immár fenntarthatatlanná vált intézményhálózat karcsúsítása.
Ugyanakkor dr. Dorkota Lajos szerint is a fejlesztések szabhatnak új irányt a város fejlődésének – mondandóját ráadásul egy olyan mondattal zárta, amely még egy éve is elképzelhetetlen lett volna a szájából; idéznénk: "a városért felelősséggel tartozó MSZP és Fidesz együtt dolgozik a bajok enyhítésén". Zene!

A büdzsé szakmapolitikai vonatkozásait emelte ki rövid hozzászólásában Cserna Gábor humán alpolgármester, míg Lőrincz Konrád fontos technikai részlet kapcsán vágott ekét a hivatali apparátusba. Mondjuk tényleg érthetetlen, miért nem lehet egy számsort az egyszerűbb és követhetőbb excel formátumban megadni, de a .jpeg-ként érkező meghívók és felhívások korában azért ezen nem csodálkoznánk, meg hát isten őrizzen, hogy kekeckedjünk, de a fideszes városatya saját berkeken belül is megszervezhetne egy számtech gyorstalpalót köztünk szólva.
A koncepciót 7 igen, 0 nem és 14 tartózkodás szavazati aránnyal nem fogadta el a közgyűlés.

Két villám

Mint említettük, a szorító határidő miatt vették a rendkívüli közgyűlés napirendjére a másik két tételt: ez utóbbiakról már korábban villámdöntést jósoltak a Városháza zsibongójában. Nem is lett másként: egyhangú igennel ment át az idei büdzsé harmadik negyedévét összegző tájékoztató, s szintén megszavazta a testület az említett SBO-fejlesztésekre szánt önrész-kiegészítést.
A korábban már eldöntött 10 milliós tételhez további 12,9 milliót juttat a testület, mégpedig az általános tartalék terhére. A tervek, mint a beterjesztő dr. Kálmán András polgármester is kiemelte, a sürgősségi ellátáson belül kiemelten a gyermekek ellátását segítő eszközfejlesztést célozzák – nem is volt hát csoda az egyöntetű igen; legyen legalább a vége szép.

Egy röpke bazmegelést (bazmegolást?) nem számítva viszonylag nyugalmas közgyűlés volt a tagnapi, egy felszínre került és egy rejtett – de létező – költségvetési bombával. Pedig ahogy írtuk, több alapvető és/vagy zsebbevágó téma is szerepelt a napirenden – ennek ellenére gördülékenyen ment minden.

Azt már a múltkori, idő/energia hiányában meghiúsult tudósításkor elhatároztuk, hogy a közgyűlési teremben tapasztalható unalmas pillanatokat – meg a néha azért mégiscsak kicsorduló politikusi tébolyt – a Neoton Família örökzöldjeivel ellensúlyozzuk; most elérkezett az idő, majd meglátják! Mindenek előtt egy, sőt rögvest egymás után kettő dicséret viszont: egyfelől vállalható mennyiség a napirendben  (harminchét nyílt és négy zárt ponttal), másrészt a viszonylag gördülékeny ügymenet, gyors döntéshozás okán érdemesek az elismerésre a városatyák és –anyák. Piros pont.

Komoly kihívások előtt

A DO-n már zengetett ünnepi díjátadót követő szokásos kezdés – vagyis a polgármesteri hivatalnak a közgyűlés két ülése közötti időszakban végzett munkájáról, továbbá a fontosabb eseményekről szóló tájékoztató, valamint a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtását összegző jelentés – az utóbbi hónapokban tapasztalható sebességgel futott le. Cserna Gábor a kórház lehetetlen helyzete okán emelt szót, dr. Dorkota Lajos a szennyvíztisztítóműban való önkormányzati üzletrész-vásárlás állásáról érdeklődött, majd a Dunaferr tartozása miatti, az alapítványok, civil szféra mellett több intézményt is sújtó helyzet miatt emelt szót – s kérte arra dr. Kálmán András polgármestert, vesse latba politikai súlyát a helyzet rendezésére. Egy oldalvágás a rendőrség felé – a májusi Diákköztársaság-játék hullámai csak nem akarnak elülni –, majd Rohonczi Sándor tért vissza a vasgyári topikhoz azzal, hogy Valeriy Naumenko vezérigazgató tájékoztatta a képviselők egy részét a vállalatcsoport jelenlegi helyzetéről. A szocialista városatya egy javaslattal is előrukkolt ennek kapcsán: nagyobb teret és nyilvánosságot kaphatna a téma, ha a menedzsment első embere a közgyűlés előtt is vázolhatná a helyzetet.
A civil és kulturális szervezetek helyzetét elemezve kért és kapott szót Gombos István is: a bizottsági elnök szerint reális esélyt kell teremteni arra, hogy – akár kiegészítő közgyűlési forrásból is – lehetőséget teremtsenek a nehéz helyzetbe került intézmények túlélésére.
Válaszában dr. Kálmán András elárulta, a szennyvíztisztító ügyében a hónap végéig várható jelentős elmozdulás, míg a Dunaferr-tartozások kapcsán utalt az előzetesünkben vázolt 26-os napirendre – felemlítve, hogy minden erővel és eszközzel meg kell teremteni a távfűtés biztonságát. (Legkésőbb ekkor már mindenki borítékolhatta, hogy a legnagyobb csörte éppen ennél a tételnél lesz! Nem is tévedtünk.) A tájékoztatót nem fogadta el a többség, sima, mi több, egyhangú igen volt a voks viszont a jelentés kapcsán – kezdődhetett az érdemi döntéshozás.

Villámléptekkel

Ekkortól viszont – szintén az elmúlt hónapok többnyire örvendetes hozadéka – jelentősen felgyorsultak az események: előbb a városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról szóló rendeletet módosították, majd a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelettel együtt a méhnyakrák megelőzését szolgáló védőoltás jogosultsági feltételeit is újra szabályozták. Az előbi rendelet kapcsán még egy utolsó módosítás is belefért: Cserna Gábor javaslatára az özvegyi nyugdíjban részesülők egyszeri, ötezer forintos támogatást kapnak karácsony előtt.
Egyhangúlag támogatta a közgyűlés az építési szabályzatot összegző rendelet módosítását, majd Almási Zsolt ex-polgármester személyében tagot delegált a testület a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába. Nem kapott viszont többséget az Alba Volán Zrt. és az önkormányzat között létrejött közszolgáltatási szerződés módosítása – egyelőre nem lesz buszjárat a hamarosan nyíló új bevásárlóközponthoz, s szintén nem született meg az állásfoglalás a helyközi járatok menetrendjének módosításával kapcsolatosan. A tervezetet határozottan ellenző fideszesek szerint amikor sorra-rendre szűnnek meg a vasútvonalak, akkor merészség a buszjáratok ritkítása, másfelől az is elhangzott, hogy a szolgáltató hozhat a közgyűlési állásfoglalással ellentétes döntést is.
Amekkora vita kerekedett a buszozás kapcsán, olyan simán átment az ingatlanfejlesztési koncepció a Vasmű út 41. Irodaház Kft. működtetésére – pedig a tervezett lízingkonstrukció őszinte és mélységes  sajnálatunkra kísértetiesen emlékeztet a sokat (és szerintünk okkal-joggal) ostorozott élményfürdői megoldásra – részletek itt, s ehhez még annyi, hogy zárt végű lízing került a javaslatba.

Szűken ugyan, de többséget kapott a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás működési költségének modelljét taglaló javaslat, majd döntöttek a Jégcsarnok automatikus tűzjelző és gázérzékelő rendszerének cseréjére benyújtott javaslatról is, végül a költséghely elfogadása után a megüresedett önkormányzati tulajdonú lakások felújításáról is javaslat született. Ezzel nem ért véget az ingatlanügyek sora: felülvizsgálja az önkormányzat és a DVG Zrt. közötti ingatlankezelési szerződéseket, és egyéb, az önkormányzati gazdasági társaságokkal kapcsolatos intézkedésekre is sort kerít a következő elfogadott javaslat, majd némi bazmegelés – vagy bazmegolás??? – után érvénytelenítették egy Derkovits utcai üzlethelyiség bérbeadásával kapcsolatos pályázatot. Majd lesz új.

Hitel, világ, stádium (oppardon)

Szünet után nem szavazták meg a képviselők a Március 15. tér 1-2. szám alatti helyiség Máltai Szeretetszolgálat részére történő haszonkölcsönbe adását, arról viszont döntöttek, hogy a szabadtéri rendezvények infrastruktúrájának fejlesztésére fordítja az augusztus 20-ai rendezvénnyel kapcsolatos elszámolás nyomán maradt pénzt az önkormányzat.  Simán átment a háziorvosi szolgálatok tavalyi működéséről szóló beszámoló, javaslat született a bentlakásos szociális intézményekben működő Érdekképviseleti Fórumok megalakítására, majd az "ADU-val Európába" Alapítvány fenntartásában működő iskola tanulóinak önkormányzati kollégiumokban történő elhelyezését célzó előterjesztésre is. Megszavazták a képviselők – mármint a többség – a Média Duna Invest Kft. kérelmének elbírálását célzó javaslatot is, majd a "Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért" Alapítvánnyal kötendő megállapodásról, a pénzeszközök átadásáról is döntött a testület. Igennel voksoltak a képviselők a költségvetés felülvizsgálatával kapcsolatos javaslatról, majd a költségvetési rendelet módosítása szerepelt a napirenden: a fedezetlen kiadások előirányzatának rendezését is elfogadták a képviselők.
Nem maradhatott ki a közgyűlésből az élményfürdő – a DVG Zrt. céltámogatásának felhasználásáról döntöttek –, s ahogy előzetesen borítékoltuk, nagy vitát hozott a részvényesi hozzájárulás megadását célzó javaslat. Pochner László szerint a DVCSH olyan nagy bajban van, hogy nem tud fizetni a Dunaferrnek, annak a beszállítónak, amely csak 15-20 százalékkal száll be a rendszerbe. Azt sem szabad elfelejteni – emelte ki a képviselő, hogy a szolgáltató a hazai átlagot tekintve harminc százalékkal magasabb árakat alkalmaz a fogyasztók felé, előfordultak indokoltatlan túlszámlázások, miközben "arra jut", hogy jelen legyen a DVCSH a jobboldali médiabirodalmakban – hirdetőként. Konklúzióként a független civil képviselő. határozati javaslatot fogalmazott meg, amelyben a DVCSH-val kötött szolgáltatási szerződést azonnali felmondását szorgalmazza – ezt a testület nem fogadta el.

A téma további taglalásakor dr. Dorkota Lajos kifejtette, hogy bár rá senki nem foghatja azt, hogy szereti a multikat, hogy szereti az ISD-t, de mivel a város érdeke úgy kívánta, így leült tárgyalni a vasgyári menedzsmenttel – a polgármesterrel és Pintér Attila gazdasági alpolgármesterrel közös városvezetői vizit "platformfüggetlen célja" az volt, hogy ne maradjon húszezer lakás távfűtés nélkül. A távfűtés biztonsága mellett érvelt dr. Skaliczky Andrea, ugyanakkor kifejtette: a szolgáltató semmivel sem igazolta a közgyűlés felé a tartozás tényét, mennyiségét – így a juttatás tulajdonképpen akár ajándéknak is tekinthető. Végül dr. Kálmán András polgármester javaslata lett a befutó: ha a DVG Zrt. máig nem tudja a hitelt elintézni, úgy a város a "kötvénypénzből" juttasson 250 millió forintot – de azzal a szigorú megkötéssel, hogy a DVG a hitelszerződés után, de legkésőbb december 15-ig fizesse vissza az összeget a városnak. (Hadd jelezzem gyorsan, megroppant anyagi helyzetem okán én beérem 200 millióval is egy hasonló képlet szerint – de majd esetleg ki lehetne ezt terjeszteni másokra is, mondjuk lenne egy sorsolás, a nyertes kap 250 G-t egy hónapra, hadd fialjon, teszem azt.)

Innentől viszont minden ment, mint a karikacsapás: létrejött a projekt-előkészítő csoport létrehozásáról dönthetnek a képviselők (a fekvőbeteg szakellátás struktúraváltását támogató infrastruktúra-fejlesztések TIOP-os pályázatára), megszületett a javaslat a város társadalmi bűnmegelőzési cselekvési terve idei feladatainak finanszírozására, a múzeumi tevékenység támogatására tavaly kötött együttműködési megállapodás módosítására, valamint a tervezett intermodális áruforgalmi  központ  megvalósításával kapcsolatos munkacsoport létrehozására is. Megszületett a javaslata a város  integrált városfejlesztési stratégiájának szociális városrehabilitációval foglalkozó fejezetének módosítására, majd a közcélú foglalkoztatás idei előirányzatát is megszavazták a döntéshozók.

Építő jelleggel

A tervezett zárt napirendek előtt javaslat született a Széchenyi gimnázium épülete fűtési rendszerének felülvizsgálatára és felújítására, elutasították viszont a képviselők a kamara központjául működő ingatlan bérleti díjának módosítását célzó javaslatot. Az ülés előtt kiosztott módosítással fogadták el a cafetéria juttatás összegének biztosításával összefüggő javaslatot: a munkavállalókat megillető béren kívüli juttatások szinten tartására 77,3 millió forintot különít el az önkormányzat.
A végén egy fordított, egy sima: elutasította az önkormányzat jövő évi belső ellenőrzési tervének elfogadását célzó előterjesztést a közgyűlés, majd döntöttek a Innopark Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága tagjának visszahívásáról, új fb tag választásáról és a társasági szerződés módosításáról: Antal Istvánt a testületben Tóth Kálmán váltja a döntés nyomán.

Kedves Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Vendégek! Kettő és fél történet következik most, ne ijedjenek meg, rövid leszek, mint egy kánikulai vihar, de talán nem okozok akkora kárt.

Kettő rövid és egy fél, még ennél is jóval rövidebb történet bele kell férjen hat-hét percbe, plusz a jég verése.

Az első történet Rohóé.

Roho, vagyis Rohonczi István nekem most arról nevezetes, hogy munkáit a messzi Reunion szigetén is ismerik, ehhez az ismertséghez ráadásul némi közöm van, ez lesz az első sztori, a végén rövid kóda. Történt, hogy a Magyar Mah-jong Szövetség idén – újra – dunaújvárosi képzőművészt kért fel arra, hogy készítse el a Hungarian Open, vagyis a Nyílt Nemzetközi Magyar Mah-jong Bajnokság díjait. Idén Rohóra esett a választás, és nagyon, nagyon nem bántuk meg, hogy rá esett: fából és üvegből készített, gyönyör munkákat kaptunk, a holland, osztrák és francia versenyzők is áradoztak és fenyegetőztek, hogy majd jól ők viszik haza a díjakat, mah-jong verseny előtt persze mindenki hasonlóval fenyegetőzik, ez amolyan öncsalás, mentális dopping, megszoktuk, tudjuk.
Volt egy, pontosabban kettő, de történetünk szempontjából most egy fontos versenyző a francia csapatban az ország távoli, egészen Madagaszkár-közeli megyéjéből, ahol bizony nem pálinka-, de rumfőzdék tarkítják a vidéki képet, és mindenkinek akad egy kis cukornád a kert végében, amiből évre év elkészül Reunion aranya (kánikulában, mondják, nincs jobb a citromos verziónál, de ez csak mellékszál).  
Alacsony távol-keleti származék volt az emberünk, emellett szúrós tekintet és pokoli, ismétlem, pokoli agresszív játékmód jellemezte Emmanuel Tai Liungot, nagyon, de nagyon-nagyon hátul végzett, sansza sem volt, de a végén, az eredményhirdetés után odajött, és azt mondta a maga ékes frencsenglis nyelvén, hogy hát a díjat, azt nagyon-nagyon sajnálja, mert több versenyt megjárt már, de ilyet, ilyen szépet még nem látott sehol.
Már akkor elhatároztam, hogy ezt a közvetett elismerést majd elmondom egyszer Rohónak, és ezért is örültem akkor nagyon, de nagyon-nagyon, amikor fölhívott és elrebegte, nyitnám-e meg én a kiállítását, amit Abigéllel tervez a kortársban. Persze, rebegtem, és már akkor tudtam, hogy ezzel a történettel nem maradhatok tovább adós, itt a soha vissza nem térő alkalom, hát tessék. Most képzeljük el Emmanuel Tai Liungot, amint a távoli Reunion szigetén rumot szürcsölget, sok-sok citrommal, jéghidegen, és Rohó díját siratja.
Megvan? Köszönöm.

A második történet Abigélé.

Abigélt nem volt szerencsém eddig ismerni, írtam róla ugyan egyszer-kétszer, de csak hírt, tényanyagot, jött és jól megírtam, milyen parádésan szerepelt például az OKTV-s műtörténész-versenyen még a Széchenyi gimnázium kötelékében, arról, hogy alkotóként is szárnypróbálgat, tudomásom nem volt, erre tessék, a Roho-féle rebegés után már ezt is. Én plasztikákat viszek, mondta Roho, Abigél meg fest majd, mondta, és már akkor ott motoszkált bennem pár gondosan felépíthető téveszme. Néhány kitaposott tévút, ha jobban tetszik ez a metafora. Egyet mondok.
Arra gondoltam rögvest, hogy itt majd sok más mellett – férfi kontra nő, idősb kontra fiatal, festő kontra szobrász, és lehetne még sorolni pár ellenpontot, ellenpont-lehetőséget, de nem teszem, vissza a kályhához –, hogy tehát jaj, majd itt megmutatkozik a mester kontra tanítvány problematika. A mester itt Roho, aki – ezt meg azóta tudom már – valóban mestere volt Abigélnek, de nem pro forma a mesterség terén adott sokat. Mellékszál: azt nem tudom, a mesterség terén mennyit adott, arról nem esett szó, ergo az annyira nem lehetett fontos, amit aztán a képek is bizonyítanak, Abigél expresszív, indulatos, csapongó, dühös és merészen felszabadult munkái sokkal öntörvényűbbek, önjáróbbak és öntudatosabbak annál, hogy bárki mester belebeszéljen a készültükbe. Inkább, mondta Abigél, a látásmód, a művészethez és így a világhoz, pro forma tehát a világ művészetéhez és a művészet világához való közelítés terén volt Roho Abigél mestere. Abigél jelenleg az ELTE bölcsésze (az egyik szakja orosz, orosz, istenem, zdrásztvujtye, atyavilág, szpásziba – ez már a dosztojevszkiji örvény maga), másfelől a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hallgat, kapaszkodjunk ismét, többek között művészetelméletet. Roho jó mester és nagy tanár, állapíthatjuk meg Abigél pályáját elfigyelve, és akkor még nem beszéltünk – illetve igen, csak méltatlanul keveset – Abigél képeiről.
Abigél képeinek nincsenek címei, nincsenek továbbá keretei, a fortyogó indulat, a csapongó érzelem, a kitörő düh nem ismer határokat, Abigél fiatal és lendületes, és ez a fiatalosság, lendület köszön, mit köszön, üvölt, sikolt vissza a képeiről – miközben rendben vannak ám a képek, sorozatokká szerveződnek, szellős, tágas, merész, izgalmas és nagyon-nagyon szabad teret teremtenek itt, a Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében.
Az most mellékszál, de fontos mellékszál, hogy Roho és Abigél esetében is az utóbbi két hét munkáit láthatják, hölgyeim és uraim, kedves vendégek, a képek és a plasztikák egy időben, egy helyen készültek, egymás mellett, ha tetszik – és számomra ez a tény jelzi, mennyire nagyon-nagyon más, mennyire saját utat járt be a két alkotó.
Látó mások, hogy picit a tárlat sokjelentésű címére is utaljak.

A harmadik történet a kiállításé.

"Keddtől pakolunk, bármikor jöhetsz", írta szelíd, de határozott rábeszéléstől sem rettenő stílben Abigél, "keddtől pakolunk, jöhetsz bármikor", hívott a levél olvasása után öt perccel Roho. A munkatenger, a lustaság és más, itt nem részletezendő szomorú tényezők miatt persze a végére hagytam, a határidő múzsacsókjánál nincs édesebb, mondá a költő, és hát hadd lássam a végét, a készet, a megnyitandót, magyaráztam tegnap késő délután körülbelül ugyanitt Abigélnek.
Aztán beszélgetés közben kiderült, hogy háromszor ennyi alkotás volt itt, és lassan, nagyon-nagyon lassan alakult ilyen tágassá, szellőssé és világossá a terem tere – és a végén már nagyon sajnáltam, hogy nem néztem az elejétől, hogy miből lesz, karcsúsodik, születik ez. Pedig tudhattam volna, amit mindig is: az út fontosabb, mint a cél.
Induljanak Önök is, kellemes felfedezéseket kívánok – köszönöm a figyelmet!

(Elhangzott Rohonczi István Roho és Végh Abigél "Látom – Mások" kiállításának megnyitóján augusztus 7-én a Kortárs Művészeti Intézetben. Az eseményen közreműködött Mészáros Melinda tangóharmonikán, a kiállítás szeptember 4-ig látható a Kortárs Művészeti Intézetben.)