Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek!
Több szempontból is végletes és végzetes a helyzet. Kezdjük a legegyszerűbbel: a Galéria Jazz Klub helyszínként újra felvette az évekkel ezelőtt elejtett fonalat, kortárs, méghozzá eltökélten és célzatosan dunaújvárosi, vagy legalább a városhoz kötődő alkotók, illetve, szintén deklaráltan, ifjú művészemberek, művészpalánták kiállításainak biztosít helyszínt.
Az eltökéltségért, a deklarált célokért máris jár egy hatalmas gratula és egy óriási pacsi: gratula, pacsi, köszönet.
Bonyodalmasabb a helyzet, beleértve az én helyzetemet is, ha a régi/új helyszín feltámadásának eseményére, a megújult, újra nyitott Galéria Jazz Klub sorozatnyitó bemutatójára kell reflektálni. “Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”, mondta Wittgenstein, majd csöndbe burkolta gondolatait.
És lehet-e, szabad-e, megkockáztatnám, kell-e beszélni a szerelemről? Kénytelen leszek.
Hertelendi Amanda és Kalácska Gábor első közös kiállítása itt, a Galéria galériáján: két szerelmes ifjú tanúságtétele. Innen a szó ha bennszakad, akkor is elmondtunk mindent, de nem, nem szakad benn, mert tudniuk kell, milyen utak és módok, személyes utak és egyéni módok vezettek az első közös bemutatóig.
Tudniuk kell arról, hogy Amanda a Budapesti Kommunikációs Főiskola művészeti stúdiumának animáció szakos növendékeként dolgozik önnön személyiségének feltárásán, makacs, helyenként riasztó és riadalmas őszinteséggel, egyenességgel vágja a képünkbe, mit képünkbe, pofánkba: tessék, nézd, ez vagyok én, ez is én vagyok. Mélyre ás maga magában, tanulmányainak, helyzetgyakorlatainak, olykor szinte színházi akciókat idéző dokumentumainak legfőbb jellemzője ez a kegyetlen és kegyelettelen nyíltság. Ha most itt lenne Antonin Artaud mester, gonoszul és hetykén, de igaza kétségtelen tudatában mosolyogna biztosan.
Tudniuk kell továbbá arról is, hogy Kalácska Gábor a Képzőművészeti Egyetem hallgatója látványtervezés szakon, alapítója és egyik oszlopa a Skicc Csoportnak, díszleteket és jelmezeket is tervez. Ha például látták a Bartók Kamaraszínházban A Pál utcai fiúk adaptációját, ott a díszletért felelt – méghozzá egyszerre egyszerű és remek multifunkciós térképző eszközök alkalmazásával –, de ha megnézik majd Brad Pitt zombifilmjét, tudják, amelyik forgatása előtt a fegyverek annyi fejtörést okoztak az éber hatóságoknak és a még éberebb magyar náciknak, na, ott meg a jelmezek öregítése volt a feladata. Halkan jegyzem, szép feladat: öregíts jelmezt, ifjú barátom, mondta Brad Pitt, és szája szegletében felsejlett Antonin Artaud mosolya.
A két fiatal találkozott, a két fiatal egymásba szeretett, és ez, az egymásba szeretés a szótlan és mondhatatlan tényen túl váratlan hozadékkal is szolgált-Inspiráló erői, múzsái lettek egymásnak. Innentől idézni fogok, mert – váratlanul – megleptek egy rövid szöveggel is a képek mellé. Pár szép, kegyetlenül és kegyelettelenül egyenes és elgondolkodtató mondatot kaptam és adhatok át önöknek, kedves hölgyeim és tisztelt uraim itt, a ‘feléd’ című kiállítás megnyitóján arról, hogy ők hogyan gondolják ezt az egészet: a helyzetet, benne magukkal, a közös utat, az egymásra utalásokat, a reflexiókat, a kimondható, szavakba ölthető tényezőket – és a kimondhatatlant.
Tessék:
“Csak az önmegismerés ébreszthet rá bennünket arra, hogy figyeljünk a világ apró rezdüléseire. Létünk, énünk és tudatunk felfedezése által, és mindezek megkérdőjelezése révén hasonló gondolatokat szőhetünk egymásba, amelyek így már minket tesznek önmagunkká – a másik felünkkel pedig így válhatunk teljessé. Gondolataink egybemosódása, érzéseink kiélesedése rávezethet minket egy olyan csoda megtapasztalásához, amelynek az érzékelése nyomán eljuthatunk egymás megismeréséhez is. Magunkra találunk egymásban, közös hangjaink és jövőképeink sorsszerűen fonódtak és fonódnak össze, s az alkotás oltárán váltak lelki harmóniává, gyógyítva minket, felfedve és feledtetve mindazt, amit eddig elnyomtunk magunkban. Valóban érdemes lenne megpróbálni meglátni, amit eddig csupán néztünk: együtt hiszünk abban, hogy minden egyes részlet magában hordozza az egységet, aminek a segítségével mi is képesek leszünk új világok teremtésére. Nem falakat szeretnénk építeni, hanem utakat, egymás felé – feléd.”
Aki ezek után azt mondja, hogy a szerelem vak, azt csapják szájba azonnal egy szívlapáttal – köszönöm a figyelmet!
(Elhangzott Hertelendi Amanda és Kalácska Gábor ‘feléd’ című, első közös kiállításán; a bemutató anyagát december 9-ig láthatják a Galéria Jazz Klub vendégei!)
